Bartókra emlékeztető ereklyék

Sok magyarországi vendég érkezett a Jobbágytelki Kulturális Egyesület és az Magyar Művészet Akadémia által szervezett, hétfő este lezárult Bartók-centenáriumra, de a falu is bekapcsolódott a rendezvénybe. Annál is inkább, minthogy Kisboldogasszony napja a település búcsús ünnepe is, és az akadémikusokkal ezt is meg szerették volna ismertetni. Ugyanakkor a helyi népszokásokba is betekintést szerettek volna nyújtani.

Bartók Béla 1914. évi körútja során Jobbágytelkén is gyűjtött népdalokat, többek között a magyar kultúrterület egészén ismert Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdőt. Bartók ezen száz évvel ezelőtti látogatásának és gyűjtésének különös figyelmet szenteltek a szakemberek és a jobbágytelkiek. A hétvégén rangos vendégek jelenlétében ünnepelhetnek, ugyanis a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Népművészeti Tagozata ebből az alkalomból a nyárádmenti faluban tartja kihelyezett tagozati ülését.

Emlékjelet avatnak

A szombat este érkező mintegy hatvan fős magyarországi vendégcsoportot a község határánál fogadják, vasárnap délelőtt tartják a zárt ülésszakokat. 16 órától a falumúzeumnál emlékeznek Bartók látogatására, az ünnepi beszédek mellett felavatják az épület falán elhelyezett, a Marianum Egyesület által tavaly készíttetett emlékkompozíciót, majd a jobbágyfalvi Nagy Ferenc Férfikar énekel a száz évvel ezelőtt gyűjtött dalokból. Ezt követően kerekasztal-beszélgetést tartanak olyan neves zenei és néprajzi szakemberek részvételével, mint Csíky Boldizsár, Almási István, Barabás László, Kallós Zoltán, Novák Ferenc. A programot népművészeti est zárja, a szabadtéri színpadon fellép: a jobbágytelki hagyományőrző néptánccsoport, a Bekecs néptáncegyüttes, a Dzseztán együttes és az MMA Népművészeti Tagozat művészei és barátai: Kóka Rozália, Petrás Mária, Kobzos Kiss Tamás, Sipos Mihály, Vavrinecz András, Eredics Gábor.

Igazi értéke a népdalnak van

Az ünnepség hétfőn is folytatódik, az MMA folytatja üléseit, majd bekapcsolódik a falubeli programokba: délben Losonczi Béla festőművész kiállítását nyitják meg, 13 órától kerül sor a Kisboldogasszony-napi búcsús szentmisére a templomban, ahol a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar is fellép. Délután a falu utcáin felvonulnak a helyi csőszlegények és -leányok, este pedig szüreti mulatságot rendeznek a kultúrotthonban. Ezt megelőzően ismét a szabadtéri színpadhoz várják az ilyenkor hazasereglő jobbágytelkieket és vendégeiket, ahol fellép a Cinige zenekar, az Öves együttes és a Maros Művészegyüttes.

Nem lesz hiány kulturális műsorokból és tudományos értekezletből

A Bartók-centenárium célja egyrészt tisztelegni a neves zeneszerző száz évvel ezelőtti látogatása emlékének, másrészt az itt gyűjtött eredeti népdalkincs újraélesztése. A kapcsolódó események mentén kiemelt figyelmet szentelnek a helyi népi, egyházi és gasztronómiai szokások felelevenítésének és megőrzésének is – tudtuk meg Ila Gábortól, a rendezvényt szervező Jobbágytelki Kulturális Egyesület elnökétől, aki úgy érzi, végre magas színvonalú programmal tudják gazdagítani a helyiek és a felső-nyárádmentiek kulturális életét. Ila Gábor szerint igazi értéke az autentikus népdalnak van, érzéseinket a népdalok révén tudjuk leghűbb módon kifejezni. A mai zene csak befogadóvá teszi az embereket, de érzéseik tükrözésére kevésbé ad lehetőséget – állítja a zenész szakmájú kulturális szervező és vezető.

Forrás: www.szekelyhon.ro

A cikkért köszönet: Gligor Róbert Lászlónak

Kiaknázatlan, de talán még fel sem fedezett értékek rejlenek egy-egy vidéki közösségben. Jobbágytelke népi és kulturális örökségére már az 1970-es években felfigyeltek nemcsak a kutatók, hanem a nagyközönség is. A kommunista rezsim bukása után a településről sokan Magyarországra távoztak, az egykori híres jobbágytelki néptánccsoportot kézben tartó és működtető Balla Antal is eltávozott már közülünk. A jobbágytelkiek fel- és beismerték: megfelelő pénz és szellemi tőke hiányában képtelenek kiaknázni, a szó jó értelmében véve értékesíteni szellemi kincseiket. A falura több magyarországi személy felfigyelt, végül közülük három itt ragadt, vagy legalábbis sűrűn visszatér ide. Ila Gábor fényes szakmai karriert feladva Budapestről Jobbágytelkére költözött, és a helyi kulturális egyesületet is vezeti. Ezúttal egy, a szakmai berkekben közismert táncmestert és egy vállalkozót mutatunk be, akik tudásukat, esetenként pénzüket is felhasználják arra, hogy nemcsak a külvilágnak mutassák meg Jobbágytelke értékeit, hanem a falubeliek figyelmét is felhívják: nem biztos, hogy érdemes vándorbotot fogni.

A ma 70 éves Stoller Antal első táncélményét ötödik osztályos korában szerezte. Jobbágytelkével 1971-ben „találkozott” először, amikor néhány szakmabeli társával Erdély egy részét járták be. Az 1971. és 1972. év fordulója Jobbágytelkén érte. Az volt akkori egyik legnagyobb élménye, hogy egy este bement a házba, ahol tartózkodtak egy jobbágytelki férfi és hangosan azt mondta: „Magyar honvédok állnak a Kárpátok ormán!” Ceaușescu idejében ilyent mondani életveszélyt jelentett. Ők pedig azzal utaztak el másnap, hogy itt hatalmas erő lakozik. Még abban az évben létrehozták az első budapesti táncházat, amelyet 2002-ben, „negyven évesen” az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított.

Stoller Antal élete azonban minduntalan visszakanyarodott Jobbágytelkéhez, és a Vasas vezetőjeként megismerte a jobbágytelki Balla Antalt, így az 1980-as években többször vitték ki Budapestre az itteni néptánccsoportot, budapestiek jöttek Jobbágytelkére és környékére táncolni, gyűjteni, így nagyon összefonódott az élete az Anti bácsiéval.

A faluban próbáltak egy helyi múzeumot is létrehozni, de mivel nem találtak megfelelő, jogilag tiszta helyzetű épületet, a katolikus egyháznak még vissza nem szolgáltatott pedagógusi lakást szemelték ki ilyen célra. Anti bácsi 80. születésnapjára, 2006-ban rendezték be itt az első tájszobát, azóta zajlik a múzeumbővítés. Időközben Anti bácsi egészségi állapota megromlott, de ott volt a régi stílusú háza, benne minden, ami őt és a helyi tánccsoportot jelentette. Anti bácsival egyezményt kötöttek, hogy házát csak a helyi kulturális egyesületnek adja el. Így halála után (2008-ban) kölcsönt szereztek a budapesti Vitézi Ének Alapítványtól, hogy megvásárolhassák ezt az ingatlant tájház kialakítása céljából.

Azóta Stoller úgy érzi, kutya kötelessége a falumúzeumot, a tájházat, a kulturális egyesületet továbbépíteni úgy, hogy az Anti bácsi szellemiségének megfeleljen, s hogy ide minél több ember ellátogathasson megismerni ezt a kultúrát. Az időközben közösen létrehozott helyi kulturális egyesületet Simó Béla, majd Bereczki Enikő vezette, jelenleg az ide költözött Ila Gábor irányítja. Sok itt még a tennivaló, de a községi önkormányzat segítségére is számítanának. A múlt és a jövő szellemisége találkozik ezen a helyen, és arra kellene tanítani a fiatalokat: ha nem muszáj, ne menjenek el külföldre dolgozni, hanem a faluturizmus révén itthon teremtsenek maguknak megélhetést.

Az 50 esztendős tiszafüredi vállalkozó, Nagy Gábor ugyancsak szívügyének tekinti a jobbágytelki ifjúságot. A Balassi Intézet néptánctagozatán 1973-ban ismerte meg Balla Antalt és a jobbágytelkiek forgatós-szöktetős táncát. Bár akkor még csak annyit tudott, hogy ez a falu Erdélyben van, táncait és dalait már ismerte. 2000-ben jött el először ide Stoller Antallal, köszönteni Anti bácsit. Néhány éve ebben a nyárádmenti faluban házat vásárolt, felújíttatta, újonnan készült épületrészeit sokszor bocsátja a fiatalok és a faluközösség számára, a „tóskerti csűr” lassan közfogalommá válik a faluban.

Gábor Jobbágytelkét fantasztikus élménynek tartja, hiszen ez egy „itthon nevelődés”. Kell és fontos, hogy a 21. században ravatalozó épül a faluban, de ugyanúgy kell a játszótér is, hiszen az itteni emberek dolgoznak, élnek, fontos nekik a jövő, a gyermek, mondja. A fiatalok szemét pedig fel kell nyitni, hogy ez a falu fontos, de nekik is fontos kell legyen a saját létük, énjük és lokálpatriotizmusuk. A fiatalok egy része itthon van, más része máshol tanul vagy dolgozik. De rá kell vezetni őket, hogy bárhová mennek tanulni, a megszerzett szellemi tőkével jöjjenek vissza a szülőfaluba, ahol van termőföld, vallás, hit, népszokás. Őseinkből és kultúránkból építkezünk, az határozza meg énünket – vallja Nagy Gábor.

Forrás: www.szekelyhon.ro

A cikkért köszönet: Gligor Róbert Lászlónak