Címlap A múzeum

A múzeum Nyomtatás
Olvasóink értékelése: / 4
ElégtelenKitűnő 
Írta: Stoller Antal   
Jobbágytelke lakói már régóta tervezgetik, hogy falumúzeumot hoznak létre. A korábbi tervekre 2005-ben a katolikus plébánia felajánlása tett pontot. A jobbágytelki egyházgyűlés 2005. október 4-án ugyanis úgy határozott, hogy az egyház birtokában lévő épületet, valamint a hozzá tartozó udvart felajánlja falumúzeum céljára, amennyiben annak rendbehozatalát valaki vállalja. Az előzetes tárgyalások után a budapesti illetőségű Vitézi Ének Alapítvány vállalta, hogy a felmerülő költségek egy részét felvállalva adományokat gyűjt és megszervezi az épület felújítását.

 

Az előkészületek 2006. májusában indultak meg, a legszükségesebb munkálatokat a felkért szakemberek június első felében végezték el. A Jobbágytelki Falumúzeum 2006. június 18-án, a falunap keretében, két berendezett helyiséggel ünnepélyesen megnyitotta kapuit.

 

 

A múzeum a Székelyhodos felől érkező főúton található, a 370 házszámon. Az épület az 1900-as évek elején épült, pedagógus-szállásnak. Jellegzetes, „L” alakú, nagyablakos, „polgári” ház, s így különösen alkalmas múzeumi célokra. Utcai frontja 16 méter hosszú, az udvar felé 16 méter mély, a szárnyak szélessége 5 méter. Szobáinak száma 5, valamint egy padlásfeljáró helyiség. Három egymásba nyíló szoba, szobánként két ablakkal, az utcai frontra néz, két szoba pedig az utcára merőleges szárnyban helyezkedik el, szintén egymásba nyílóan., három ablakkal, egy udvar felőli ajtóval. Az udvaron istálló, kocsiszín található, kapcsolódó gyümölcsös kerttel.

 

A Falumúzeum megnyitására két utcai szobát rendeztek be a szervezők. A falu lakói ehhez 250 tárgyat adtak össze, amelyek felcímkézve kerülnek bemutatásra. A kiállított tárgyak bútorok, szobaberendezések, használati- és dísztárgyak, viseletek, fényképek. Az egyik szoba Bartók Béla jobbágytelki gyűjtésének állít emléket. A látogatható gyűjtemény és az adományozók listája alább letölthető.
 

Tárgyak listája (pdf)


Balla Antal nyugalmazott tanácstitkár, 60 éve a Jobbágytelki Népi Együttes vezetője a falumúzeum megnyitásakor töltötte be a 80. életévét. Így a megnyitóval és a falunappal őt is ünnepelte a falu lakossága és a sokfelől érkezett vendégsereg. A Balla Antallal készített interjú a múzeum megnyitásáról megtekinthető az albumban.

 
 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.

Egy kép...

No images

Statisztika

Tagok : 1191
Tartalom : 57
Webcímek : 18
Tartalom találatai : 282361

Partnereink

Belépés



Megjelent a Jobbágytelki Falumúzeum új portálja
Kedves Olvasónk! Miként észrevehette, megváltozott a Jobbágytelki Falumúzeum portáljának megjelenése. Kellemes böngészést kívánnak,

a szerkesztők
 
Megnyílt a Jobbágytelki Falumúzeum!

Köszönet érte minden adományozónak és segítőnek, különös tekintettel Orbán Kálmánné Veronkának és családjának.

 

Szavazás

Járt-e már Erdélyben?
 

Támogatja a Vitézi Ének Alapítvány.

La Pille Follando Con Dos Amigos Thicc Yellabone Bihh Pt 1 Dawan Ladyboy Dawan Ready To Seduce Mi Mujeres Simpre Esta Caliente Drinking Cum At Police Station Voyeurfan1