A gálaesten a Maros Művészegyüttes táncműsorának örvendhetett a közönség

A tanulás mellett íjazással, csoportvetélkedőkkel, nyereménysorsolással, este fergeteges mulatsággal zárták a programot a táborlakók Jobbágytelkén. A gálaesten a kezdő hangszeres zenét tanulók azt mutatták meg, mit tudtak „ellesni” Csiszár Aladártól és Sinkó Andrástól, míg mások helyi népviseletet kölcsönözve a Fazakas Jánostól tanult első jobbágytelki tánclépéseiket mutatták be. Tiszteletbeli magyar tábori címet kapott a francia Amirault Christian, a venezuelai Luis Luque, a finnországi Heiler István és a német Hartwig Paul és Monika házaspár. A jelenlévők megtekinthették a Maros Művészegyüttes táncosai mezőségi összeállítását, meg a szemet-szívet gyönyörködtető magyar legényest.

A táborba idén 220 személy jelentkezett be a tavalyi 360-as csúccsal szemben, de Puskás Attila szervező szerint ez semmit sem jelent, hiszen számtalan be nem jelentkezett tánc- és dalszerető is állandóan jelen volt. Ilyenkor a faluban szinte minden családnál vendég van, rokonok, hazatérő elszármazottak, barátok látogatnak el mindennap a programokra. Nem véletlenül hívják a faluban fesztiválnak ezt a rendezvényt. Magyarországról mintegy félszázan jelentkeztek, jöttek francia, német, belga, finn, lengyel táncosok is, az Amerikai Egyesült Államokból, Dél- és Közép-Amerikából, Japánból, Kínából, egyedül a „fekete kontinens” nem képviseltette magát. Orbán Sándor alpolgármester szerint az idei rendezvény szállás és ellátás szempontjából megfelelő volt, nem szembesültek gondokkal. Ami a vendégeket illeti, mosolyogva jegyezte meg az elöljáró: volt olyan háromszéki csoport, amely négy óra alvással két napon át folyamatosan tudott mulatni.

Fergeteges táncházzal, mulatsággal zárult az idei tábor

A magyarországi Nagy Gábor szerint ilyen táborokból még több kellene Jobbágytelkén, de több művészeti ágat is be lehetne hozni, alkotótábort szervezni. Kérdés, hogy mennyiben tud ebben partner lenni az önkormányzat. Ez a tábor rengeteg embernek ad élményt, boldogságot, és  tizenhét év után igen jelentős kulturális esemény a magyarság életében. Jó ötletnek tartja, hogy a román televízió archívumából előkeresték és elhozták az 1970-es évekbeli filmeket, hogy a fiatalok is lássák, ismerjék meg azt, amit akkor jelentett a Balla Anti bácsi vezette jobbágytelki együttes, és „tanulják vissza” mindezt. Ugyanakkor hangot adott annak a véleményének, hogy szükség van az infrastrukturális és komfortfeltételek javítására a táborban, továbbá lehet, hogy a nagyobb hírverés még több embert vonzana, s talán profit is maradna, amit vissza lehetne fordítani.

Forrás: www.szekelyhon.ro

GRL

Kobzos Kis Tamás

–Először jár itt?

–Igen, ezen a vidéken először vagyok, bár negyvenegy éve járok Erdélybe, a Mezőségre, nagyon sokat járok a Gyimesekbe, Csíkba, Moldvába, de ez a vidék eddig kimaradt.

–A tagozatuk is első alkalommal érkezett erre a vidékre.

–Igen, Stoller Antal Hubának köszönhetően, aki a tagozatunk tagja. Ő javasolta ezt, már egy-másfél éve foglalkozik a szervezéssel, és kerestünk egy olyan alkalmat, amikor lehetőség van, mint most a búcsú, a száz éves évforduló, ezek nagyon jó apropót adtak.

–Miért éppen Jobbágytelkére esett a választás, azon kívül hogy Stoller Antal is javasolta ezt?

– Ha az ember énekel, táncol, zenél, akkor természetesen megismeri Jobbágytelkét, mert például A malomnak nincsen köve és még négy-öt népdal biztosan bekerül a repertoárba, ismert. De én sem tudtam azt, hogy Bartók hogyan járt errefelé.

–Milyen élményeket nyújtott az Önök számára Jobbágytelke?

– Nagyon komoly élményeket. Nagyon megható volt a vasárnap esti műsor, látva ezeket a fiatalokat, hogy egy ilyen kis faluban is milyen műsorral állnak elő, és a templom is tele volt... Szóval lelke van a falunak. Hasonló nagyságú és ennél nagyobb falvakban jártam, és nem tapasztaltam ezt a fajta lokálpatriotizmust, ami köszönhető Balla Anti bácsinak is, akit én is láttam annak idején, Magyarországon fesztiválokon találkoztunk, láttuk egymást. Úgy látom, nélküle is folytatódni fog ez a hagyományőrző munka.

– Mit jelent vagy jelenthet a magyar népművészet számára Jobbágytelke, illetve közkincse, hagyatéka?

– Egyrészt ez a hagyaték sem akármi, ez abból is látszik, hogy Bartók negyvenhárom dalt gyűjtött – ha jól tudom –, tehát ő is megbecsülte annak idején, pedig elég sok helyen járt a Székelyföldön, de kiemelt gyűjtőhely volt számára Jobbágytelke. És nem kis dolog ezt az örökséget továbbadni olyan körülmények között, amikor inkább a felejtés, a gyorsulás a jellemző mindenhol. Szerintem példaértékű, ami itt folyik.

–Ezzel már érintette is a következő kérdést. Ami itt van a faluban, amivel első alkalommal találkozott, Ön szerint élő vagy éltethető, netán a feledés útjára lépett?

– Nem. Meggyőzött az a kevés idő, amit itt töltöttünk, hogy ez a továbbéltetés már visszafordíthatatlan folyamat, úgyhogy semmilyen aggályom nincsen. Nagyon szép volt a gyermekek templomi éneklése is, az is teljes mértékben meglepett, mert hallottam már a környékbeli gyermekkórusról és a szovátai gyermekotthonról. Mi is rendeztünk jótékonysági estet a szovátai népzenetanítás javára idén februárban.

–Hogyan érezték magukat Jobbágytelkén? Érdemes volt-e ide eljönni?

–Nagyon sok élménnyel és két-három kilogrammal gazdagabban térünk haza. Ezt pedig az egész tagozat nevében mondhatom. Dolgoztunk is, három komoly ülésünk is volt. Fontos megemlítenem, hogy három olyan tekintélyt láthattunk itt, mint Almási István népzenekutató Kolozsvárról, Kallós Zoltán Válaszútról és Novák Ferenc „Tata” Budapestről, aki Stoller Antal Huba mestere volt, ő nagyon rég ismeri ezt a falut és táncrendjét.

Forrás: www.szekelyhon.ro

A cikkért köszönet: Gligor Róbert Lászlónak