Címlap Hírek Hírek Határkerülés

Határkerülés Nyomtatás
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: Orbán Csaba   

            Jobbágytelke a Nyárádmentén található,  Marosszék egyik leggazdagabb kultúrájával, hagyományaival rendelkező falva.

            A falu fennállása óta többnyire katolikus híveket nevelt. Ennek köszönhetően minden egyházi ünnepkor más-más hagyományt ápol.

            Ilyen szokás például a Húsvét vasárnapjára virradó éjszakán történő határkerülés.

A falu kántora, gondnoka, a vállalkozó szellemű férfiak és asszonyok megkerülik a határt. Miből is áll ez:  a szokás az 1900-as évek elejére vezethető vissza. Ebben az időben a falu határa, megművelt földterülete három nagy részre volt felosztva –innen is a megnevezés, Hármashatár. A három földművelési rész: szőlősök területe, gabonatermesztés: búza, zab, és a kaszálóknak fenntartott határrész. A jó termést annak köszönhették, hogy minden évben cserélték a gabonatermő területet és a kaszálókat, a szőlős maradt a falu dombos részén.

            Nagyszombat este, mise után, a pap kihirdeti a határkerülés indulásának időpontját. Ez általában Húsvét hajnalán, 5 órakor szokott lenni. A nép harangszóval indul, Mária-énekeket énekel, majd később, nekifog a rózsafüzér imádkozásának. A kikerülést két lobogó és a feszületet kezében tartó legények vezetik. A Hármashatárnak megfelelően, mindig arra vezetett a határkerülők útja, ahol abban az évben a búzát termesztették az emberek. Három megállója volt a kikerülésnek: a falu határát jelölő kő tövében, a szőlős fejében a vén vackorfa tövében és az útba eső keresztfa tövében. A kő, a fa és a kereszt tövében kereszt alakú gödröt vágnak, majd a Virágvasárnapkor megszentelt barkát, a gödörnek megfelelően belehelyezik. Könyörgést végeznek a barka betemetése után, a szertartás a Mennynek királyné asszonya című énekkel fejeződik be, jó termésért, jégeső és szárasság ellen imádkoznak. A kikerülő nép pálcákat, botokat vág mogyorófából, a hegyére az éppen nyíló virágokat, zöld leveleket kötöz, ugyanígy a lobogókra és a feszületre is. A díszes sereg a Mindenszentek litániájának éneklésével és Mária-énekekkel vonul be a faluba a húsvéti mise előtt, itt a pap áldást ad népre, akik a falu minden lakosa nevében imádkoztak a jó termés érdekében, majd megszenteli a botokat és lobogókat a feszülettel együtt. A lobogók egész Pünkösdig díszítik a szentélyt, a botok pedig a házak előtt lévő küskertet (kiskertet) díszítik, megvédve a férgektől és a jégtől a termést.

            A falu lakossága az elmúlt években kissé megfogyatkozott, a Hármashatár is megszűnt, de a népszokásokat nem lehet egyik napról a másikra elfeledni. Hála Istennek még vagyunk olyanok, akik vállalkozunk e hagyomány folytatására.

 
Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.

Egy kép...

No images

Statisztika

Tagok : 1191
Tartalom : 51
Webcímek : 18
Tartalom találatai : 135435

Partnereink

Belépés



Megjelent a Jobbágytelki Falumúzeum új portálja
Kedves Olvasónk! Miként észrevehette, megváltozott a Jobbágytelki Falumúzeum portáljának megjelenése. Kellemes böngészést kívánnak,

a szerkesztők
 
Megnyílt a Jobbágytelki Falumúzeum!

Köszönet érte minden adományozónak és segítőnek, különös tekintettel Orbán Kálmánné Veronkának és családjának.

 

Szavazás

Járt-e már Erdélyben?
 

Támogatja a Vitézi Ének Alapítvány.

La Pille Follando Con Dos Amigos Thicc Yellabone Bihh Pt 1 Dawan Ladyboy Dawan Ready To Seduce Mi Mujeres Simpre Esta Caliente Drinking Cum At Police Station Voyeurfan1